A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, elnyerte a Családbarát Munkahely Tanúsító Védjegyet, mely rangos elismerés hivatalosan is megerősíti azon elkötelezettségünket amellett, hogy olyan munkahelyi környezetet biztosítsunk dolgozóinknak, ahol a munka és a magánélet egyensúlya kiemelt figyelmet kap. A tanúsítvány számunkra nemcsak a minőségi munkavégzést, hanem a vállalat emberközpontú értékrendjét is tükrözi.

2024. 10. 14.

A Fairfax csoport tagjaként működésünk egyik alapelve: "Keményen dolgozunk, ugyanakkor ez nem mehet a család rovására". Ezt az elvet szem előtt tartva alakítjuk működésünket. Célunk, hogy támogassuk munkatársaink szakmai és személyes fejlődését, és olyan vállalati kultúrát alakítsunk ki, ahol a munka és a családi élet összehangolása mindennapos gyakorlat. Ennek részeként számos programot és kezdeményezést vezettünk be, amelyek a munkavállalók és gyermekeik számára egyaránt kedvezőek.


Gyermekek és családok támogatása

  • Mikulás ünnepség az aktív és gyermekgondozáson lévő dolgozók gyermekei számára: kollégáink közreműködésével minden decemberben egy napra irodánkba „varázsoljuk” Mikulás falvát. A program során a gyerekek önkéntes karácsonyi manóink koordinálásával játékos feladatok sorozatát követően találkozhatnak a Colonnade Mikulással.
  • Kismamáinkról, gyermekgondozáson lévő kollégáinkról ezen időszak alatt sem feledkezünk meg: éves karácsonyi ünnepségünkre aktív dolgozóink mellett őket is minden alkalommal szeretettel várjuk. Emellett csoportvezetőink időről-időre felveszik velük a kapcsolatot.
  • Számos olyan rendezvényt, programot szervezünk, ahová a kollégák családtagjait is szeretettel várjuk, például közösen túrázunk a Budai-hegységben vagy együtt szurkolunk Colonnade Sport Team futóiért egy versenyen.
  • Tudjuk, hogy a gyermek születése milyen fontos pillanat a munkatársaink életében, ezért ilyenkor egy ajándékcsomaggal fejezzük ki mi is gratulációnkat és jókívánságainkat a család számára.
  • A nyári szünidő alatt a gyermekek felügyeletének megszervezése jelentős teher lehet a szülőknek, ezért minden nyáron 2x1 hét ingyenes tábort szervezünk a munkatársaink gyermekei számára, ahol képzett animátorok felügyelete mellett tölthetnek egy hetet az irodában játékokkal, kültéri- és beltéri programokkal.
  • Munkatársaink középiskolás korú gyermekei számára elindítottuk a nyári diákmunka programunkat, mely keretében a fiatalok egyrészt betekintést nyerhetnek a munka világába és a Colonnade életébe, másrészt pedig megismerhetik közelebbről szüleik munkahelyét. A program során emellett a diákoknak lehetőségük van érdeklődési körüknek, karrierterveiknek megfelelően az adott területért felelős kollégával, vezetővel találkozni, egy-egy hosszabb beszélgetés keretében megismerni szakterületet és feltenni kérdéseiket, mely segítheti őket a későbbi pályaválasztásban.
  • Cafeteria terhére igényelhető bölcsődei és óvodai díj hozzájárulás, valamint a dolgozói telefonflottához a családtagok is csatlakozhatnak.


A munkatársak mentális és fizikai egészségének támogatása:

  • Munkavállalóink számára ingyenes pszichológusi konzultációs alkalmakat biztosítunk, illetve évente több tréninget szervezünk, ahol a mentális egészség, stresszmenedzsment és reziliencia kerül előtérbe.
  • 40 év feletti kollégáink számára ingyenes kardiológiai szűrővizsgálatot kínálunk.
  • A szabadság beosztását teljes mértékben a munkavállalóra bízzuk, ezzel is támogatva a munka és a magánélet közötti egyensúlyt.

Büszkék vagyunk arra, hogy vállalatunk ilyen rangos elismerésben részesült. Ez a díj nemcsak visszaigazolás, hanem egyúttal inspiráció is arra, hogy tovább erősítsük a családbarát szemléletet a mindennapi működésünkben. Hiszünk abban, hogy egy ilyen környezet megteremtése hosszú távon nemcsak a vállalat sikerét szolgálja, hanem mindannyiunk elégedettségét és jólétét is.” 

Jeszenszky Dóra
A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepének HR vezetője.